Miközben a világ haladó fele egységesen ítéli el a párizsi merényletsorozatot és fejezi ki részvétét, együttérzését úgy az elhúnytak hozzátartozóinak mint az egész francia nemzetnek, akadnak hazánkban olyanok, akiknek a tegnapi targédiáról is csak "az" jut eszébe.
Csak az jut eszébe, hogy az orosz gép elleni merénylet kapcsán bezzeg nem borultak orosz trikolorba a világ jelentősebb középületei (és a facebook népének profilképei), hogy bezzeg a franciák nem voltak ilyen együttérzőek a magyarokkal Trianon kapcsán vagy éppen a vietnámiakkal az indokínai háborúban. A posztokat lelkesen osztják az erre fogékonyak, a megosztások alatt "szépen" gyűlnek a like-ok, és a helyeslő, egyetértő, rálicitáló kommentek, és nincsenek kétségeim, hogy "szivarszobák és szalonok füstös, konyaktól illatozó magányában" is gyakorta elhangzanak hasonló indulattól fűtött megjegyzések helyeslő morgásoktól kísérve.
Kedves honfitársaim, kedves "bezzegmagyarok"!
Tekintve, hogy hátralevő életemet is köztetek kell leélnem, sőt reményeim szerint utódaim is ezt az országot fogják lakni és építeni - méghozzá a ti utódaitokkal együtt - nem tehetem meg azt, hogy ignorállak benneteket, mondván: nem vagytok részei az életemnek, a ti világotok nem az én világom, az egy másik Magyarország. Nem hiszek a "másik Magyarországban"! A veletek azonos értékrendet osztó ismerőseim ma magyar településeket vezetnek- határainkon innen és túl -, s közülük nem egy az ország átfogó irányításában is szerepet kapott. Ennek az országnak tehát most ti óvjátok a biztonságát - rosszul mondom: ti vagytok a felelősek érte -, hadd ne mondjam: ti adjátok a bel- és külügyminisztert, a honvédelmi minisztert, a szolgálatok vezetőit, s ez újabb ok arra, hogy ne hagyjam szó nélkül ezt az általatok oly kedvelt és igazságosnak tartott narratívát. Éppen ezért inkább megpróbálom nagyon röviden megmagyarázni, amit - úgy tűnik - nem értetek:
Magyarország Európa része, az európai kultúrkörhöz tartozik. (Nem csak én mondom, sokan, "a magyarok túlnyomó többsége" gondolja így, de idézhetnék saját vezetőitek közül is jópárat.) A most Franciaországot ért támadás - bár a célország megválasztása minden valószínűség szerint nem véletlen - nem egyszerűen a franciák megbüntetése, hanem az európai kultúra, életmód, erkölcs- és értékrend, a viszonylagos jólétünk és békénk elleni támadás. És ennek az erkölcs- és értékrendnek szerves része a szolidaritás, a tágabb, nemzeteken és országhatárokon túl nyúló közösséghez tartozás, a SZÖVETSÉG. És elhiszem, hogy az általatok oly sokszor megtagadott szolidalitás és a nemzeteken átívelő értékközösség (v.ö.: internacionalizmus) Európája nem egy egyszerű, nem komfortos szövetségi rendszer nektek, de mondjatok jobbat (vagy inkább mégse)! Amikor e tragédia kapcsán is Trianon mindent rabul ejtő mocsarába próbáljátok visszarángatni a nemzetet, ez ellen a közösség ellen cselekszetek, ennek váltok árulóivá. Hogy miért? Mert elképzelni - vagy csak elfogadni - nem tudjátok vagy nem akarjátok, hogy egy közösség, egy nemzet egésze lehet része egy nagyobb, nemzeteken átívelő közösségnek is! (Beszéljetek talán Ferenc pápával, aki egy épp ilyen közösséget irányít!) Ha egyéni sérelmek (legyen az akár egy egész nemzet, mint "egyén" egy nagyobb közösségben) okán nem vállaltok szolidaritást a szövetség egy másik tagjával, ha nem tesztek bizonyságot közös értékeink mellett, akkor SZÖVETSÉGEST veszítetek.
Erre gondoljatok, amikor másnap, egy másik bizalmas beszélgetésben, vagy épp hivatalos szónoklataitok alkalmával arról keseregtek, hogy Magyarországot mindig cserben hagyták, hogy sosem voltak szövetségeseink!
...
Megj. 1.: Ne gondoljuk, hogy az ilyetén megnyilvánulásoknak nincs igazi jelentősége a világpolitika alakulásában! A világ azon felén, melyhez tartozni szeretnénk, a politika alakítói még mindig többet adnak választóik véleményére, mint ott, ahonnan minél nagyobb távolságot szeretnénk tartani. Amikor az átlag francia, aki könnyen lehet, hogy Budapestet a mai napig összekeveri Bukaresttel (és nem, nem Trianon okán, hanem csak úgy, ahogy egy átlag magyar sem tudja azonnal rávágni, hogy Strassburg vajon Németország vagy Ausztria, netán Fanciaország része) véleményt kell alkosson egy Magyarországnak fontos, de az EU-s döntéshozatallal érintett kérdésben, akkor bizony elkezd gondolkozni egy pillanatig: magyarok? Kik is ők? És felidézi majd, hogy vajon Európa egyik legszebb államhatalmat reprezentáló épülete francia trikolórral volt-e megvilágítva 2015 szeptember 14-én, és nem fog emlékezni a magyar Parlament épületére, és amikor eszébe jut, hogy a párizsban dolgozó magyar pincér vagy építész barátja döbbenten mesélte neki, hogy sokan Magyarországon Trianon okán nem éreztek együtt a franciák veszteségével, nos akkor majd azt fogja mondani a nevében döntést hozó képviselőnek, hogy "egy nagy büdös l...t a magyaroknak"! És nem ő lesz a hibás emiatt.
Megj. 2.: Nem igaz, hogy a magyar emberek, hogy a világ ne érzett volna együtt az orosz gépen életüket vesztett emberekkel, az orosz népet ért veszteséggel. Éppen úgy megdöbbent minden jó érzésű ember, ahogy pár hónappal korábban az Ukrajna felett lelőtt, mások mellett 154 holland áldozatot szállító maláj gép tragédiáján. Hogy miért nem borult orosz vagy holland trikolorba akkor a facebook vagy a közintézmények homlokzata? Több oka van ennek, de talán a légkézenfekvőbbek:
- a repülés globális piac. Egy repülőgépen sok nemzet polgárai tartózkodhatnak, amikor szerencsétlenség éri. Melyik nemzet veszteségével kellene, lenne illendő ilyenkor a mostanihoz hasonló reprezentatív együttérzés-kifejezés úgy, hogy más nemzetek érzékenységét ne sértsük meg? (És amúgy aki ma a franciáknak ugrik Trianon kapcsán, az miért érzi szükségesnek, hogy szolidális legyen az oroszokkal, holott a szovjet 50 éven keresztül nyomta el Szűz Mária országát, és a mai franciáknak éppen annyi közük van Trianonhoz, mint a mai oroszoknak az egykori szovjet-hatalomhoz - sőt valószínűleg kevesebb, már csak az életkor okán is! Aki "vietnámozik" a franciák kapcsán, annak nem jut eszébe, hogy a franciák - igaz, gazdasági érdekeik és befolyásuk védelmében, de mégiscsak - a vietnámi kommunisták ellen harcoltak?)
- egy repülőgép lezuhanása a legritkábban vezethető vissza azonnal és egyértelműen terrorcselekményre. Hosszas vizsgálatok előzik meg annak megállapítását, és az eltelt idő alatt a gyász feldolgozódik, az érzelmek nem törnek már fel olyan elementális erővel, mint egy nyilvánvaló terrorcselekmény kapcsán. Ha vesszük a fáradságot és visszagondolunk a beszláni túszdrámára, ahol a történések sokkal egyértelműbben érthetők voltak, emlékezhetünk, hogy az emberek együttérzése az orosz veszteségek miatt hasonló módon nyert kifejezést és sokkal intenzívebb volt, mint a repülőgépek tragédiájánál - legyenek áldozataik oroszok vagy hollandok.
Megj. 3.: Hogyan kerül a csizma az asztalra? Miért kell egy kerületi önkormányzati képviselőnek minderről értekezni? Hol tartozik ez rám, a kerületre? Röviden elmondom. Egyrészt régóta az a véleményem, hogy kicsiben dőlnek el a dolgok. Az általam preferált zöldek körében gyakorta hangzik el egy nagyon hatásos, nagyon igaz mondás, amely jellemzően a környezetvédelem területén követendő, ám máshol sem elvetendő irányt mutat. Ez így hangzik: "Think globally, act locally!", azaz "Gondolkozz globálisan, cselekedj helyben!" Ennek szellemében én itt vagyok, nekem ez a terepem, én itt teszem meg, amit tudok. Másrészt pedig nem egy, ma döntési helyzetben levő ismerősöm osztja az általam kritizált véleményt. Nem egyszerűen tetszést nyilvánít, hanem hírdeti ezt a végtelenül káros nézetet. (Belinkelhetném, akár be is ágyazhatnám a posztokat, kommenteket, de nem teszem. Akit érdekel, keresse meg - én nem csinálok reklámot neki.) Ezek az emberek nem világpolitikai aktorok, sokuk még csak országos jelentőséggel sem bír, de helyben - határon innen vagy túl - ma a hatalmat képviselik. Döntéseket hoznak, beszédeikben, a kezükben tartott helyi sajtón keresztül befolyásolják a közgonodolkodást, s mindemellett közpénzt kapnak ezért a tevékenységükért. Itt kell megjegyeznem: szerencsére a kerületben sem minden elvbarátotok ilyen szűk látókörű, és hálás is vagyok nekik ezért nagyon. Hiszen ugyanott élünk, és nekem, mint ahogy minden ellenzéki szavazónak fontos, hogy lássam, lássuk, hogy legalább néhányatoknál megfelelő kezek tartják a karmesteri pálcát! Hát így!
