Nem volt túl összetett feladat, mégis sokáig tartott, de ahogy a szólás mondja: minden jó, ha jó a vége!

A kerületi Német Nemzetiségi Önkormányzat kérése volt, hogy szeretnének egy ünnepfát felállítani Pestszentlőrincen. Az ötlet Molnár Hajnalkát, a projekt lebonyolítása Fekete Györgyöt dicséri. A kérés meghallgatásra talált, polgármester úr is támogatásáról biztosította az elképzelést, így megindult a szervezkedés. A kerületünkben levő nagy kiterjedésű erdők miatt amúgy is szoros kapcsolatokat ápolunk a Pilisi Parkerdő zRt.-vel, akiktől egy gyönyörű, 8 méteres fenyőtörzset kapott a nemzetiségi önkormányzat. A segítőkészség néha problémákkal jár: 6 méter magasság felett már engedély köteles az oszlopállítás, a kapott fatörzs viszont olyan szép volt, hogy vétek lett volna megkurtítani, így elvállaltam, hogy elkészítem a szükséges terveket, segítek az engedély beszerzésében. A díszek ábráiból elkészültek a műszaki rajzok, melyek alapján Sevecsek László Rudavszky utcai műhelyében gyönyörű kézimunkával öltöttek testet a német nemzetiség ünnepeinek szimbólumai. Knízner Béla asztalosüzemében lehántolták, formára alakították és lekezelték a rönköt, a Városgazda zRt. lakatosai pedig a befogó szerelvényt, és az alaptestbe kerülő acélszerkezeteket készítették el. A szakma példásan együttműködött! És itt szeretném felhívni mindenki figyelmét: minden szereplő helyi, XVIII. kerületi vállalkozó vagy cég.

Mindez majdnem két éve történt. Bár a tervek gyorsan elkészültek, nem volt egyszerű helyszínt találni az Ünnepfának. Ebbe a folyamatba már beleszólt a politika: a TFFB, az a bizottság, melynek tagja, alelnöke vagyok két tervezett helyszínt is megvétózott. Az elsőt - a Polgármesteri hivatal épületének Teleki utcai sarkát - még megértettem, a régi piactér Üllői úti végét már kevésbé. Nem értettem a döntést azért sem, mert ezen a helyszínen eddig is minden évben rendezett ünnepségeket a helyi német közösség, így a tér az Ünnepfa elhelyezésére nekem alkalmasnak tűnt, de leginkább azért nem, mert az első változat elutasításakor a bizottság kormánypárti tagjai javasolták a régi piacteret, mint alkalmas helyszínt ... majd utóbb leszavazták. Végül aztán méltó helyre került a mű: a kerületi Német Nemzetiségi Általános Iskola udvarának éke lett. Az, hogy erre két évet kellett várni, esetünkben döntően mégsem a bizottsági huzakodásnak, hanem az építéshatósági eljárások elhúzódásának tudható be. Ez egy külön történet, nem szeretnék itt, egy alapvetően örömteli esemény kapcsán kitérni erre. Legyen elég annyi: a kusza jogszabályi háttér, a rengeteg hatóság, a hatásköri zavarok nem csak ebben az esetben, hanem általánosságban keseríteik meg azok életét, akik valamilyen fura indíttatás folytán, építésre, alkotásra adnák a fejüket. Ne foglalkozzunk most ezzel! Örüljünk annak, hogy példás helyi együttműködés, teremtő párbeszéd eredményeképp helyi német nemzetiségi közösségünk új értékkel gazdagodhatott. Leljük benne mindannyian örömünket!