A minap a KSH nyilvánosságra hozta a 2013 első féléves lakásépítési adatokat, melyeket a portfolio.hu feldolgozott, s közzé tette többek között ezt a grafikont is:

A gazdasági portál elemzése száraz, pénzügyi-gazdasági szemléletet tükröz, és a befektetők számára fontos információkat közöl, nekem azonban egy személyben szakmabeliként és poltikusként inkább az vonta magára a figyelmemet, mennyire jól írja le az egyes kormányok gazdasági teljesítményét a közölt görbe. A Párbeszéd Magyarországért 18. kerületi csoportjának Facebook oldalán közzétett kép élénk vitát, tartalmas eszmecserét eredményezett, ezért úgy gondoltam, talán másokat is érdekelhet, mit "hámoztam ki" a grafikonból:

Kezdjük azzal, hogy aki valamit is konyít az építőiparhoz - és ki ne értene hozzá: kis hazánkban ez olyan terület, mint a politika és a foci -, az azért azt is tudja, az építési engedélyek és a használatba vételek között meglehetősen erős a korreláció, ám még pezsgő piac esetén is legalább egy év az eltolódás (minél nagyobb épületek épülnek, annál nagyobb, azaz ha a családi házas építkezés van túlsúlyban, akkor egy év, ha a nagy társasházas, illetve lakópark építés, akkor inkább kettő, vagy több.). Éppen ezért a tervezési adatok mindig mérvadóbbak, mint a használatba vételiek.

Ebből kiindulva a garfikon számomra az alábbi képet mutatja:

• 1999-2000: optimista beruházás-tervezés, a korábbi engedélyek ütemes lezárása.
• 2000-2002: a beruházói kedv stagnál, de a korábban megindult beruházások még szépen lezárulnak.
• 2002-2003: az első Orbán-kormány bukását követően ismét megnő a beruházási kedv, jelentősen nő a tervezett új lakásberuházások száma, miközben a korábban stagnáló engedélyezési szám ellenére továbbra is növekvő tendenciával adják át a beruházásokat. (Ez a Medgyessy-kormány időszaka, amikor az első száznapos program és az eltúlzott választási ígéretek erőn felüli teljesítése optimizmusra ad okot.)
• 2003-2006: a Medgyessy-féle gazdaságpolitika tarthatatlansága érezteti hatását, kibújik a szög a zsákból: a beruházók visszafogják a fejlesztéseket, pesszimista hangulat uralkodik el, de a futó projektek még lezárulnak. Ezen a tendencián Gyurcsány sem képes változtatni.
• 2006-2008: az, hogy Gyurcsány képes duplázni, annyiban van hatással, hogy a visszaesés ugyan megáll, a fejlesztők kivárnak.
• 2008-2010: Gyurcsány semmiben nem tud újat hozni a területen, s közben beüt az ingatlanpiaci válság is: meredek zuhanás következik be.
• 2010-2012: A második Orbán-kormány vitathatatlanul megállítja a negatív trendet, ám ennek kormánytól független külső és belső okai is vannak: a világ boldogabbik felén már csillapodik az ingatlanpiac válsága, ami begyűrűzik hazánkba is, továbbá van egy határ, ami alá egy olyan ágazat, mint az építőipar, már nem nagyon mehet, hiszen lakásra - ahogy "kenyérre" is - mindig szükség lesz, legfeljebb kevesebb fogy. Minden erőfeszítés ellenére ennek az időszaknak a trendje még nagy jóindulattal is "negatív nulla"-val írható le. (Érdemes figyelni a volumenre: alig nagyobb, mint az 1999-es FELE!)
• 2013 első félév: a grafikon valójában csal, hiszen az adat csak első féléves. Legyünk tehát nagylelkűek, és duplázzuk meg, hogy lássuk az év végére várható számokat! Nos: 5 ezer körüli értékeket kapunk.

Ez az alsó határ. Innen nagyon már nincs lejjebb. A két világháború közötti időszak végén, a nagy gazdasági világválság idején sem épült ennyire kevés lakás az országban. Ez az érték már a hazai építőipar - legalább is annak lakásépítési szegmensének - teljes összeomlását jelenti. A lufi kipukkadt! Lakásra nincs fizetőképes kereslet, és a hitelezés is leáll, így aki esetleg még merne felvenni hitelt, mert biztos a jövőjében, az sem teheti meg. Eközben az engedélyezési környezet és a szabályozás is szigorodik.

Ajánlott olvasmány az ÉVOSZ elemzése a 2012 évi gazdasági folyamatokról, illetve a 2013-as várakozásokról. Ebben olvasható az a sokak figyelmét elkerülő mondat, melyre a kibontakozó vitában Környei Ákos barátom utalt:

"Az országos lakásvagyon megőrzéséhez szükséges évenkénti 42 000 új lakás megépítésével és 210 000 lakás felújításával szemben 10 500 új lakás épült és mintegy 90 000 került felújításra a múlt évben."

... és a belőle értelemszerűen adódó következtetése: "azaz a magyar lakásvagyon amortizálódik. Emellé érdemes hozzátenni, hogy a gazdaság más területein pontosan ugyanez a helyzet, a befektetések mértéke jelentősen alulmúlja a meglévő gépek amortizációját, így a magyar gazdaság termelőképessége évről-évre csökken, leginkább tőke hiányában."

Az én értékelésem az alábbi volt:

A lakásépítés - általában az építőipar - válságának kezelésére nem tudott válaszokat adni sem a Gyurcsány-, sem az Orbán-kormány. Előbbi nem is nagyon akart szerintem: fel sem mérte, hogy baj van, illetve amikor már látszott a probléma, akkor pedig függetlenítette magát tőle, mondván: "Ingatlanpiaci válság van, nem tudunk mit kezdeni vele!" Orbán más kérdés. Ő szerintem ide még nem jutott el. Ez a szegmens még nem ragadta meg a fantáziáját. Majd amikor újra hallunk az ÁÉV-k létrehozásáról, újra nyit a LAKÓTERV - no majd akkor.

Mindketten ott tévednek hatalmasat, hogy nem veszik figyelembe az építőipar hatalmas multiplikátor hatását, ami így kihasználatlanul marad. Nem véletlen, hogy az "átkosban" külön ágazati minisztériuma volt. Ez nem csak az állami lakásépítési programok miatt volt így: akkoriban még felismerték a gazdaságban betöltött valós szerepét. Az építőipar termelése kihat az energia-szektortól a közlekedésen át az anyagiparra, azon keresztül pedig még a bányászatra is. (Ha máshol nem, legalább itt illet volna észbe kapni!  Bár igaz, ami igaz: az útba, vasútba több kő kell, mint a magasépítéshez.)

Röviden: az építőipar ösztönzése kevés más iparágnál hat ki jobban a gazdaság egészére pozitív előjellel. Ezt veszni hagyni: vétek, sőt bűn!

Az Együtt 2014 - Párbeszéd Magyarországért választási szövetségnek kormányra kerülése esetén magas prioritással kell az építőiparhoz, azon belül is a lakásépítéshez viszonyulnia. A valódi rezsicsökkentést eredményező programjában szereplő zöld beruházások ösztönzése fontos eleme lesz ennek, de ezen túlmenően is vannak lehetőségek, sőt szükségszerűségek a területen.

(forrás: http://www.budapest-foto.hu/)

A lakáshitelezés újraindítása nyilvánvalóan szükséges feltétele annak, hogy a lakásépítés volumene ismét a kívánt szintre emelkedjen, hiszen - mint egy minap megjelent összevetésből kiderül -, hazánkban is nagyon drágán, mintegy 7,5 évnyi bruttó átlagbérnek megfelelő összegért juthatunk saját lakáshoz. Tekinttetel arra, hogy egy fiatal párra a lakáshoz jutáson túl a gyermekvállalás és adott esetben a diákhitel visszafizetése is az átlag feletti terheket ró, belátható, hogy a "lakás-project" legtöbbjüknek egy életre, de legalább is aktív koruk jelentős hányadára kiható vállalkozás, amit hitel igénybe vétele nélkül nem tudnak felvállalni. (Az elméletileg létező másik opció, a sok olcsó, hosszú távra is bérbe vehető jó minőségű lakás több okból is nehezebben megvalósítható alternatíva, ám az építőipar szempontjából összességében mégis indifferens, hiszen az indíték ugyanaz: lakni kell! A materiális igény így is, úgy is fenn áll, csak a megoldás technikája más.)

Hiába azonban a szándék a hitelezés újraindítására. Ebben a "poszt-devizahiteles traumától" szenvedő társadalomban bárminemű hitel igénybevételéhez felelősen csak az folyamodik, aki nagy biztonsággal látja előre a jövőjét, anyagi boldogulását. Ezt viszont csak kiszámítható köz- és gazdaságpolitikával, a foglalkoztatás érdemi növelésével egyidejűelg a munkavállalók kiszolgáltatottságának radikális csökkentésével lehet elérni.

(forrás: http://www.urban-photography-art.com/industrial-photography.html)

Tele vagyunk gárdákkal, s emiatt gárdistákkal is. No de miért is? Kezdetben volt ugye az

Ifjú Gárda

(leánykori nevén: Молодая гвардия), amelyet sokan már csak hírből ismernek. Éppen ezért pár szóval megemlékeznék róluk. Ha valakit ennél részletesebben érdekel a történet, a Wikipédián elég objektív leírást talál róluk itt.) Én gimnazista koromban találkoztam velük. Kezdetektől fogva mókásnak éreztem, hogy a késő-kádári fene nagy békeidőben mindig valamiféle katonai gyakorlóra hajazó szerkóban jelentek meg az iskolai rendezvényeken. Katonai hierarchia szerint felépített szervezetben tevékenykedtek, mindig komolykodtak, időnként állítólag lövészetre jártak az MHSZ valamelyik közeli lőterére - külön kasztot alkottak korosztályomban. Hogy valójában mit csinálnak, arról vajmi keveset tudtunk. Általában sátrakat állítottak és bontottak a szabadtéri rendezvényeken, túrákat, sportversenyeket és műveltségi, honismereti vetélkedőket szerveztek és bonyolítottak le, és itt Dél-Pesten a XVIII. és XIX. kerületekben tudtommal nagyon jó néptánc csoportjuk volt - egy volt barátnőm legalább is azt mondta, péntek esténként oda jár... :-D A félkatonai imidzs logikos és szükségszerű velejárója volt egy letűnt kornak: a diktatúrák csak az ellenségkép folyamatos fenntartásával tudják létüket indokolni. Minél keményebb a diktatúra, annál "komolyabb a külső és/vagy belső veszély, ami ellen minden társadalmi csoportnak, minden korosztálynak fel kell lépnie". Aztán ahogy a diktatúra felpuhul, s helyét fokozatosan egy konszolidáltabb berendezkedés veszi át, úgy halványul az ellenségkép - s válik egyre anakronisztikusabbá az ellene való fellépést szimbolizáló mindenféle militáns szervezet. Logikus is tehát, hogy a rendszerváltás hajnalán, 1989-ben az Ifjú Gárda is feloszlott. (Ugyanabban az évben, amikor a Munkásőrség. Sokan tévesen ezért is kapcsolják össze a két szervezetet, s az Ifjú Gárdára a munkásőrség ifjúsági szervezete ként tekintenek, holott ez nem volt igaz.) Vélt kapcsolatuk a Munkásőrséggel, meg úgy általában a kommunista rendszer militáns ifjúsági szervezetének képe az utókor számára mindenképpen valamiféle negatív képzettársítások alanyává teszi e szervezetet, s rajta keresztül a "gárda" szót is. (Tegyük gyorsan hozzá: indulójuk szövege nem csekély alapot szolgáltatott azért mindehhez.)

Aztán évekig mentesek voltunk a gárdáktól. Bár csábító, mégsem mondanám, hogy egy viruló demokráciában nincs helye gárdáknak - már amennyiben a "gárdát" magát civil bázison katonai hierarchia szerint szerveződő félkatonai szervezetként értelmezzük -, hiszen egyrészt minden társadalomban vannak olyan emberek, akiket valamilyen furcsa kötődés vonz az egyenruhához, a viszonylag egyszerűen megérthető és követhető parancsuralmi működéshez, de vagy alkalmatlanok arra, hogy fegyvert adjanak a kezükbe, vagy saját döntésük az, hogy militáns vonzalmuk ellenére távol tartják magukat a gyilkolás eszközeitől. És van persze praktikus szempont is. Ahol a hadsereget a civil élet erőn felüli megpróbáltatásainak leküzdésébe sem illdomos bevonni, ott jól jön egy civilekből szervezett, de hatékonyan irányítható, megfelelően kiképzett alakulat (példa: US National Quard)

Aztán ahogy a rendszerváltás eufóriájából kigyógyulva szembesültünk az új rend, a korlátlan(?) szabadság árnyoldalaival, s mind többen találták magukat a vesztes oldalon, szükségszerűen - valóban szükségszerű lett volna? - megjelent az igény a bűnbak-keresésre, az ellenségkép-építésre és ezzel együtt a "bűnösök", az "ellenség" elleni "hatékony" fellépést megoldani hivatott szervezetre is. Az a politiaki kultúra, mely társadalmunkra szuverén, gondolkodni és döntést hozni képes autonóm személyek sokaságaként tekint, s az erre ilyen-olyan okból nem képes társadalmi csoportokat támmogatással, oktatással, felzárkóztatással kívánja az előbbiekhez minél közelebb hozni - nos az a politika ilyen ellenségképet nem állít. Lényegétől idegen, hiszen társadalomképéből hiányzik a gyűlölendő, kirekesztendő entitás. Ám ha a rendszer irányítói nem állítanak eléd gyűlölhető, sorsod nehezebbre fordulásáért okolható, és jól beazonosítható célcsoportot, majd megteszi azt más. Nem más ez, mint egyfajta pragmatizmus: a legfejlettebb társadalmakban is létezik mindig az a réteg, aki így könnyebben véli megérteni, s tudja befogadni a világot. Ha jólét és gazdagság van, a réteg vékony, bázisa marginális, ha ellenben válság van és a szegénység, a mindennapok harcának való kiszolgáltatottság az úr, ez a réteg egyre vastagszik, s bázisa már messze elegendő lehet ahhoz, hogy ezt a kétes értékrendet felvállaló politikai erőt a népképviselet legfelsőbb szervébe, az Országgyűlésbe repítse. Így született meg a III. Köztársaság első - s mindezidáig utolsó - egzakt keretek között működő, a nyilvánosság által is megtapasztalható gárdája:

A Magyar Gárda

Nem kívánom reklámozni őket. A törvény erejénél fogva, a jog eszközeivel feloszlatott, illegitim szervezet, mely azonban újra és újra feltűnik elmaradhatatlan, s vészterhes időket idéző egyenruhájában - kicsit minidig más néven, kicsit mindig más, de azért jól beazonosítható külsőségekkel - és cselekszik. Hol a demokratikusan megválasztott magyar Parlament egyetlen deklaráltan nem demokratikus pártjának valamely rendezvényét biztosítja a rendőrség helyett, hol csak úgy masírozik. Tagjai hol a gátakon segédkeznek az árvízvédelemben, hol másságukat vállaló honfitársainkat, illetve a velük közösséget vállalókat inzultálják. Az éppen regnáló hatalom nem tud mit kezdeni velük. Nem ismeri fel, hogy a szervezet felszámolásához a létrejöttét kiváltó okok megszüntetésén keresztül vezet az út. Elődje feloszlatta, a "Tiltott" kategóriába sorolta, a jelenlegi az utódszervezeteket már inkább a "Tűrt" halmazban tartja, egyfajta szelepnek használja, s úgy gondolja - vagy legalább is szeretné azt hinni magáról -, hogy bármikor féket tud vetni nekik, ha úgy akarja. (Hogy a "harmadik T", a "Támogatott" életbe lép-e valaha, ma még nem tudhatjuk, mindenesetre van annyira "rugalmas" az általuk oly sokszor ostorozott magyar jogrendszer, hogy a Magyar Gárda törvényes feloszlatása ellen jogszerűen tüntetők megmozdulását jogszerűtlen módon akadályozó rendőrség a bocsánatkérésen túl súlyos pénzeket is fizethet szimpatizánsaiknak.) Ezzel együtt a "gárda" szó, a "gárdista" személy őrzi jellemzően negatív minősítését a közbeszédben.

A Bajnai-gárda

Ezt az érzetet használja ki a FIDESZ, amikor a gyűlöletkampányok amerikai pápájának, Arthur J. Finkelsteinnek tanácsára megalkotja a "Bajnai-gárda" kifjezést. "Bajnai" - a FIDESZ legnagyobb ellensége, a klasszikus mumus. "Gárda" - valami militáns, valami nem jó, valami negatív. Így együtt: maga a tökély - már persze a FIDESZ szempontjából. A Bajnai-gárdával van azonban egy hatalmas baj. Olyan, mint a Loch Ness-i szörny: mindenki ismerni véli, de még senki nem találkozott vele. Minél többen beszélnek róla annál nagyobb, félelmetesebb és titokzatosabb lesz, miközben azok, akik kitalálták, jól megélnek belőle. És a fiúk nem tanulnak. A Habony-művek "Rosszabbul élünk, mint négy éve" szlogenje egyszer már egy tutira győzelemre álló választást buktatott be, mégis a negatív kampányra építik stratégiájukat - s építik általa is az ellenzéki tábort. Bajnai-gárdista itt lassan mindenki, aki nem ért egyet a kormány valamely intézkedésével: a felvételi keretszámok eltörléséért tiltakozó diákok, az egyetemek tisztességes finanszírozásáért fellépő egyetemi oktatók, az életpálya-modell bevezetéséért és tisztességes megélhetésért tüntető pedagógusok éppúgy, mint a szociális ágazat, az egészségügy, vagy  a munka világának bármely más érdeksérelmet szenvedett, de azt szó nélkül hagyni nem akaró csoportja. Bajnai-gárdista az alkotmány védelmében fellépő tüntető, a föld(rablási)törvényt vagy a trafikmutyit kritizáló poltikus és a hajléktalanok, elesettek alapvető emberi jogaiért síkra szálló civil aktivista is. És a Bajnai-gárda csak nő, növekedik, lassan az egész FIDESZ-en túli világot behálózza. A FIDESZ prominensei időt és fáradságot nem kímélve építik fel Bajnai Gordon, mint Orbán Viktor egyetlen potenciális ellenfelének imidzsét.

Pedig gárda-ügyben a FIDESZ-nek bőven lenne hol söprögetnie, hiszen évek óta működteti azt az akciócsoportot, amely cseppet sem demokratikus eszközökkel dolgozik a hatalom megragadásán, illetve megtartásán. Ez az alakulat a 

Kubatov-gárda

Nevét a FIDESZ pártigazgatójáról kapta, mert a szervezetet ő irányítja, és a működés hatékonyságának legfőbb bázisát biztosító szavazópolgár-nyilvántartási rendszert, az ú.n. Kubatov-listák rendszerét ő építette fel és működteti. A FIDESZ sokáig tagadta e listák létezését, majd később azt, hogy a listákat törvénytelen módon állatanák össze és használnák fel. Aztán 2010 áprilisában nyilvánosságra került egy hangfelvétel, amiben maga Kubatov Gábor beszél a listák létezéséről, illetve arról hogy ismerik az összes olyan embert az adott körzetben, aki nem szimpatizál a jelöltjükkel (1:42).

Végül megjelent az a videó, ami bemutatja, hogyan ültetik át a gyakorlatba a listákból leszűrhető információkat. A kisfilm a csapat egy pécsi akcióját követi nyomon, s benne a szereplők leplezetlenül beszélnek arról, hogy nem csak saját szimpatizánsaikat tartják nyilván, az aktivistáknak azt is utasításba adják, hogy olyan adatokat is rögzítsenek a megkeresett személyekről, amihez azok nem járultak hozzá (3:28). A videóban feltűnik Kádár Tibor, kerületünk egyik fideszes képviselője is (2:10), akiről eddig is tudott volt, hogy szoros munkakapcsolatban áll Kubatov Gáborral, ám akció közben itt figyelhettük meg először. A pécsi akció sikerrel jár, és a videó végén Kubaton Gábor büszkén nyilatkozik csapatáról: "Azt gondolom egyébként, hogy lesz alkalmam még ezekkel az emberekkel találkozni." (19:50)

Megszületik a Kubatov-gárda. Nem, kedves olvasó, ők nem azok az aktivisták, akik Pécsett vagy más településeken szórólapoznak, ajánlószelvényeket gyűjtöttek, vagy éppen mostanság a "Nagy Rezsicsökkentés" nevű lufit eregetik szerte az országban. Ők az a csoport, amely telefonhívásra házhoz jön, és "jó úttörő módjára ahol tud, segít". Önhatalmúlag intézkedik tüntető civilekkel szemben, ha úgy hozza a sors - persze csak azért, hogy védje az életüket -, vagy nagy zajjal, sőt akár tetlegességgel is igyekszik elhalgattatni az ellenzéket bárhol az országban. Persze a kormányzat által uralt média ezeket a megmozdulásokat igyekszik spontán tüntetéseknek beállítani, de csak kibújik a szög a zsákból: hol az derül ki, hogy a település polgármestere közmunkásokat vezényelt ki Bajnai Gordon látogatása idejére, hogy ellene tüntessenek, hol az, hogy a "spontán helyi megmozdulás" központilag szervezett, még csak nem is helyben lakók részvételével zajló akció. Ez utóbbinak ékes példája volt a "védett település", Orbánisztán fellegvárának, Felcsútnak "védelme", ahol a településre vezető utat gépjárművel elálló, majd a volt kormányfőt nyomdatechnikával előállított, nem éppen olcsó :-) transzparenssel fogadó kormánypárti szimpatizánsok között ki mást ismerhetünk fel újra, mint Kádár Tibort, az ős-felcsúti vidéki srácot innen a "tizennyolcból".

Kerületünk képviselője annyira odateszi magát a felcsútiak érdekében, hogy személyesen akar átnyújtani egy műanyag háziszárnyast - sokak szerint inkább kacsát, mint libát - Bajnai Gordonnak. (A jelenetet az alábbi videóban 6:25-nél láthatjuk: http://www.atv.hu/videok/video-20130724-mi-tortent-felcsuton) Azon kezdtem el gondolkozni, hogy vajon nem akadt Felcsúton egyetlen tökös gyerek sem, aki nyakon merte volna ragadni azt a műanyag madarat, hogy az ordas ellenzék közé sétáljon vele, vagy Kádár Tibornak volt annyira fontos, hogy a videóban majd őt lássa a Főnök ... de tulajdonképpen mindegy is.

A lényeg az: egyértelművé és bizonyítottá vált, hogy Bajnai Gordon, az Együtt 2014 - Párbeszéd Magyarországért választási szövetség vezetőjének országjárása kapcsán szervezett kormánypárti megmozdulások központilag szervezettek, mögöttük Kubatov Gábor, és az ő jobb keze, Kádár Tibor, kerületünk egyik képviselője áll. A végrehajtást nem, vagy nem teljes mértékben bízzák a helyiekre: a Kubatov-gárda vonul településről településre - helyenként rendőri asszisztencia mellett, mint történt ez legutóbb Felcsúton is. Patyomkin-akciók ezek, melyek túl azon, hogy hamis képet igyekeznek festeni a kormány támogatottságáról, azt az üzenetet közvetítik, amivel amúgy is lépten-nyomon találkozunk hazánkban: aki nem ért egyet velük, az takarodjon, de lagalább is fogja be a száját, vagy "kaphat egy kis sósavat a pofájába"!