Szeretek kerületi ünnepségekre járni. Legalább is eddig szerettem. Amikor az elsőre készültem, amin már hivatalból voltam jelen, 2010. október 23-át írtunk. Nagyon "friss", alig pár hetes képviselő voltam, aki addig csak meg-megjelent ilyen alkalmakkor, ha éppen tudott róla, itthon volt és rá is ért, viszont teljesen más egy közösség képviseletében emlékezni, koszorút, virágot elhelyezni. Kicsit szorongva készültem az első alkalomra, mert tartottam attól, hogy az új kerületi vezetés elsöprő, 2/3-os győzelme birtokában nekiront majd mindennek, ami "nem ők". Az országos politikában már akkor megjelenő mérhetetlen fideszes arroganciát, a tévedhetetlenségbe vetett hittel felvértezett új uralkodó osztályt látva erre - úgy gondolom - minden alapom megvolt. Kellemesen csalódtam. A kerületi ünnepség 2010 októberének végén visszafogott, tényszerű, mégis emelkedett hangulatú, igazi közös ünnep volt. Rövid polgármesteri köszöntőt követően egy neves történész elevenített fel kevésbé ismert pillanatokat az '56-os forradalom kerületünket érintő eseményeiből.
Ez a kellemes élmény még sok ünnepségen keresztül megismétlődött. Éveken át gyakorlatilag az összes megemlékezésről jóleső érzésekkel és új ismeretekkel térhetett haza a résztvevő. A szervezők az ünnepet igyekeztek valóban ünneppé, közösen megélt eseménnyé tenni, ami valóban arról szól, ami: a békés, emelkedett emlékezésről. Rendszerré vált, hogy ismert történészek rövid beszédben méltatják az ünnep jelentőségét, amiben - mintha csak összebeszéltek volna - rendre olyan történéseket elevenítettek fel, olyan tényekre világítottak rá, amelyek a hallgatóság előtt kevésbé voltak ismertek. Így a közönség nem csak magát a közös ünneplés élményét, hanem új ismeretek megszerzését is kapta egy-egy kerületi ünnepségen.
De a dolgok változnak, és ha valami jó, azt mindig könnyebb elrontani, mint még jobbá tenni. Ennek vagyunk tanui immár közel egy esztendeje. 2012 októberében a pestszentimrei megemlékezés szónoka - nyilván a Mindszenty Emlékév apropóján is - már ellenségként állított a hallgatóság elé mindenkit, aki nem keresztény, nem magyar, sőt nem magyar keresztény. Rá egy hónapra új '56-os emlékművet avattunk a Hargita téren. Úgy az emlékmű megjelenésével, mint annak helyszínével sokunknak sok gondja volt. Schmidt Mária először az emlékmű létrehozásáról döntő testületi ülésen oktatott ki mindenkit, aki kifogást mert emelni, majd megismételte ugyanezt az emlékmű leleplezésekor is. Onnan már nem ünnepi érzésekkel a szívében jöttem el.
Szarvas Attila idei Hősök Napi beszéde a Pestszentlőrinci Temetőben újra a régi jó hagyományokat idézte: őszinte, befogadásra és megfontolásra érdemes mondatokat hallottunk tőle. Ismét egy szép megemlékezésen lehetett együtt a kerület.
S itt érkezünk el a tegnapi ünnepséghez, melyet Szent Imre herceg mellszobránál tartottunk a Sportkastély előtt. Az ünnepség szónoka Babucs Zoltán történész volt - a képen bal oldalon látható -, aki igazán új információkkal nem gazdagította a hallgatóságot, ellenben sikerült beszédét úgy átpolitizálnia, annyi aktuálipolitikai utalással megtűzdelnie, hogy jó érzéssel már nehéz volt hallgatni.
Az ismert történelmi tények felemlítésén túl az egyetlen érdemi megállapítása a szónoknak az volt, hogy Szent Istvánban mindenki mást lát: van aki az állam-alapítót, van, ki a nemzet egyesítőjét, van aki az első keresztény királyt, s van aki a nagy hadvezért látja benne - de mindannyian tiszteljük őt azért, amilyennek látjuk, s ez teszi őt igazán naggyá minden magyar ember szemében. És itt véget is érhetett volna, de sajnos nem így történt! Volt a beszédben minden: gépesített tatárjárás, mely '44-ben lerohanta hazánkat éppúgy, mint gaz, ellenséges Európa, mely soha nem volt kellően hálás a kereszténység utolós keleti védőbástyájának a sok véráldozatért, melyet az a Nyugat védelmében hozott. (Tekintettel arra, hogy ünnepről, ünnepen írok, nem szállok most vitába ezekkel a badarságokkal.)
Sértettség, dac és "meg-nem-értettség" áradt a beszédből ... s mire véget ért, az ünnep már megszűnt ünnep lenni: leginkább egy politikai naggyűlésen érezhették magukat a megjelentek. Én biztosan nem azért mentem oda, hogy ezt halgassam hazánk egyik legnagyobb ünnepén!
Tetszik vagy sem, elkezdődött a kampány! De aki úgy gondolja, hogy a közös ünnepeinket saját politikai céljaira használhatja fel, aki a szónoki pozíciójával visszaélve - hisz' a szónokot jól nevelt ember nem szakítja félbe - hirdet elfogultan féligazságokat, az téved, elveszítette a realitás-érzékét. Bízom benne, 2014 tavasza kijózanító üzenetet küld majd számukra!
