Tele vagyunk gárdákkal, s emiatt gárdistákkal is. No de miért is? Kezdetben volt ugye az

Ifjú Gárda

(leánykori nevén: Молодая гвардия), amelyet sokan már csak hírből ismernek. Éppen ezért pár szóval megemlékeznék róluk. Ha valakit ennél részletesebben érdekel a történet, a Wikipédián elég objektív leírást talál róluk itt.) Én gimnazista koromban találkoztam velük. Kezdetektől fogva mókásnak éreztem, hogy a késő-kádári fene nagy békeidőben mindig valamiféle katonai gyakorlóra hajazó szerkóban jelentek meg az iskolai rendezvényeken. Katonai hierarchia szerint felépített szervezetben tevékenykedtek, mindig komolykodtak, időnként állítólag lövészetre jártak az MHSZ valamelyik közeli lőterére - külön kasztot alkottak korosztályomban. Hogy valójában mit csinálnak, arról vajmi keveset tudtunk. Általában sátrakat állítottak és bontottak a szabadtéri rendezvényeken, túrákat, sportversenyeket és műveltségi, honismereti vetélkedőket szerveztek és bonyolítottak le, és itt Dél-Pesten a XVIII. és XIX. kerületekben tudtommal nagyon jó néptánc csoportjuk volt - egy volt barátnőm legalább is azt mondta, péntek esténként oda jár... :-D A félkatonai imidzs logikos és szükségszerű velejárója volt egy letűnt kornak: a diktatúrák csak az ellenségkép folyamatos fenntartásával tudják létüket indokolni. Minél keményebb a diktatúra, annál "komolyabb a külső és/vagy belső veszély, ami ellen minden társadalmi csoportnak, minden korosztálynak fel kell lépnie". Aztán ahogy a diktatúra felpuhul, s helyét fokozatosan egy konszolidáltabb berendezkedés veszi át, úgy halványul az ellenségkép - s válik egyre anakronisztikusabbá az ellene való fellépést szimbolizáló mindenféle militáns szervezet. Logikus is tehát, hogy a rendszerváltás hajnalán, 1989-ben az Ifjú Gárda is feloszlott. (Ugyanabban az évben, amikor a Munkásőrség. Sokan tévesen ezért is kapcsolják össze a két szervezetet, s az Ifjú Gárdára a munkásőrség ifjúsági szervezete ként tekintenek, holott ez nem volt igaz.) Vélt kapcsolatuk a Munkásőrséggel, meg úgy általában a kommunista rendszer militáns ifjúsági szervezetének képe az utókor számára mindenképpen valamiféle negatív képzettársítások alanyává teszi e szervezetet, s rajta keresztül a "gárda" szót is. (Tegyük gyorsan hozzá: indulójuk szövege nem csekély alapot szolgáltatott azért mindehhez.)

Aztán évekig mentesek voltunk a gárdáktól. Bár csábító, mégsem mondanám, hogy egy viruló demokráciában nincs helye gárdáknak - már amennyiben a "gárdát" magát civil bázison katonai hierarchia szerint szerveződő félkatonai szervezetként értelmezzük -, hiszen egyrészt minden társadalomban vannak olyan emberek, akiket valamilyen furcsa kötődés vonz az egyenruhához, a viszonylag egyszerűen megérthető és követhető parancsuralmi működéshez, de vagy alkalmatlanok arra, hogy fegyvert adjanak a kezükbe, vagy saját döntésük az, hogy militáns vonzalmuk ellenére távol tartják magukat a gyilkolás eszközeitől. És van persze praktikus szempont is. Ahol a hadsereget a civil élet erőn felüli megpróbáltatásainak leküzdésébe sem illdomos bevonni, ott jól jön egy civilekből szervezett, de hatékonyan irányítható, megfelelően kiképzett alakulat (példa: US National Quard)

Aztán ahogy a rendszerváltás eufóriájából kigyógyulva szembesültünk az új rend, a korlátlan(?) szabadság árnyoldalaival, s mind többen találták magukat a vesztes oldalon, szükségszerűen - valóban szükségszerű lett volna? - megjelent az igény a bűnbak-keresésre, az ellenségkép-építésre és ezzel együtt a "bűnösök", az "ellenség" elleni "hatékony" fellépést megoldani hivatott szervezetre is. Az a politiaki kultúra, mely társadalmunkra szuverén, gondolkodni és döntést hozni képes autonóm személyek sokaságaként tekint, s az erre ilyen-olyan okból nem képes társadalmi csoportokat támmogatással, oktatással, felzárkóztatással kívánja az előbbiekhez minél közelebb hozni - nos az a politika ilyen ellenségképet nem állít. Lényegétől idegen, hiszen társadalomképéből hiányzik a gyűlölendő, kirekesztendő entitás. Ám ha a rendszer irányítói nem állítanak eléd gyűlölhető, sorsod nehezebbre fordulásáért okolható, és jól beazonosítható célcsoportot, majd megteszi azt más. Nem más ez, mint egyfajta pragmatizmus: a legfejlettebb társadalmakban is létezik mindig az a réteg, aki így könnyebben véli megérteni, s tudja befogadni a világot. Ha jólét és gazdagság van, a réteg vékony, bázisa marginális, ha ellenben válság van és a szegénység, a mindennapok harcának való kiszolgáltatottság az úr, ez a réteg egyre vastagszik, s bázisa már messze elegendő lehet ahhoz, hogy ezt a kétes értékrendet felvállaló politikai erőt a népképviselet legfelsőbb szervébe, az Országgyűlésbe repítse. Így született meg a III. Köztársaság első - s mindezidáig utolsó - egzakt keretek között működő, a nyilvánosság által is megtapasztalható gárdája:

A Magyar Gárda

Nem kívánom reklámozni őket. A törvény erejénél fogva, a jog eszközeivel feloszlatott, illegitim szervezet, mely azonban újra és újra feltűnik elmaradhatatlan, s vészterhes időket idéző egyenruhájában - kicsit minidig más néven, kicsit mindig más, de azért jól beazonosítható külsőségekkel - és cselekszik. Hol a demokratikusan megválasztott magyar Parlament egyetlen deklaráltan nem demokratikus pártjának valamely rendezvényét biztosítja a rendőrség helyett, hol csak úgy masírozik. Tagjai hol a gátakon segédkeznek az árvízvédelemben, hol másságukat vállaló honfitársainkat, illetve a velük közösséget vállalókat inzultálják. Az éppen regnáló hatalom nem tud mit kezdeni velük. Nem ismeri fel, hogy a szervezet felszámolásához a létrejöttét kiváltó okok megszüntetésén keresztül vezet az út. Elődje feloszlatta, a "Tiltott" kategóriába sorolta, a jelenlegi az utódszervezeteket már inkább a "Tűrt" halmazban tartja, egyfajta szelepnek használja, s úgy gondolja - vagy legalább is szeretné azt hinni magáról -, hogy bármikor féket tud vetni nekik, ha úgy akarja. (Hogy a "harmadik T", a "Támogatott" életbe lép-e valaha, ma még nem tudhatjuk, mindenesetre van annyira "rugalmas" az általuk oly sokszor ostorozott magyar jogrendszer, hogy a Magyar Gárda törvényes feloszlatása ellen jogszerűen tüntetők megmozdulását jogszerűtlen módon akadályozó rendőrség a bocsánatkérésen túl súlyos pénzeket is fizethet szimpatizánsaiknak.) Ezzel együtt a "gárda" szó, a "gárdista" személy őrzi jellemzően negatív minősítését a közbeszédben.

A Bajnai-gárda

Ezt az érzetet használja ki a FIDESZ, amikor a gyűlöletkampányok amerikai pápájának, Arthur J. Finkelsteinnek tanácsára megalkotja a "Bajnai-gárda" kifjezést. "Bajnai" - a FIDESZ legnagyobb ellensége, a klasszikus mumus. "Gárda" - valami militáns, valami nem jó, valami negatív. Így együtt: maga a tökély - már persze a FIDESZ szempontjából. A Bajnai-gárdával van azonban egy hatalmas baj. Olyan, mint a Loch Ness-i szörny: mindenki ismerni véli, de még senki nem találkozott vele. Minél többen beszélnek róla annál nagyobb, félelmetesebb és titokzatosabb lesz, miközben azok, akik kitalálták, jól megélnek belőle. És a fiúk nem tanulnak. A Habony-művek "Rosszabbul élünk, mint négy éve" szlogenje egyszer már egy tutira győzelemre álló választást buktatott be, mégis a negatív kampányra építik stratégiájukat - s építik általa is az ellenzéki tábort. Bajnai-gárdista itt lassan mindenki, aki nem ért egyet a kormány valamely intézkedésével: a felvételi keretszámok eltörléséért tiltakozó diákok, az egyetemek tisztességes finanszírozásáért fellépő egyetemi oktatók, az életpálya-modell bevezetéséért és tisztességes megélhetésért tüntető pedagógusok éppúgy, mint a szociális ágazat, az egészségügy, vagy  a munka világának bármely más érdeksérelmet szenvedett, de azt szó nélkül hagyni nem akaró csoportja. Bajnai-gárdista az alkotmány védelmében fellépő tüntető, a föld(rablási)törvényt vagy a trafikmutyit kritizáló poltikus és a hajléktalanok, elesettek alapvető emberi jogaiért síkra szálló civil aktivista is. És a Bajnai-gárda csak nő, növekedik, lassan az egész FIDESZ-en túli világot behálózza. A FIDESZ prominensei időt és fáradságot nem kímélve építik fel Bajnai Gordon, mint Orbán Viktor egyetlen potenciális ellenfelének imidzsét.

Pedig gárda-ügyben a FIDESZ-nek bőven lenne hol söprögetnie, hiszen évek óta működteti azt az akciócsoportot, amely cseppet sem demokratikus eszközökkel dolgozik a hatalom megragadásán, illetve megtartásán. Ez az alakulat a 

Kubatov-gárda

Nevét a FIDESZ pártigazgatójáról kapta, mert a szervezetet ő irányítja, és a működés hatékonyságának legfőbb bázisát biztosító szavazópolgár-nyilvántartási rendszert, az ú.n. Kubatov-listák rendszerét ő építette fel és működteti. A FIDESZ sokáig tagadta e listák létezését, majd később azt, hogy a listákat törvénytelen módon állatanák össze és használnák fel. Aztán 2010 áprilisában nyilvánosságra került egy hangfelvétel, amiben maga Kubatov Gábor beszél a listák létezéséről, illetve arról hogy ismerik az összes olyan embert az adott körzetben, aki nem szimpatizál a jelöltjükkel (1:42).

Végül megjelent az a videó, ami bemutatja, hogyan ültetik át a gyakorlatba a listákból leszűrhető információkat. A kisfilm a csapat egy pécsi akcióját követi nyomon, s benne a szereplők leplezetlenül beszélnek arról, hogy nem csak saját szimpatizánsaikat tartják nyilván, az aktivistáknak azt is utasításba adják, hogy olyan adatokat is rögzítsenek a megkeresett személyekről, amihez azok nem járultak hozzá (3:28). A videóban feltűnik Kádár Tibor, kerületünk egyik fideszes képviselője is (2:10), akiről eddig is tudott volt, hogy szoros munkakapcsolatban áll Kubatov Gáborral, ám akció közben itt figyelhettük meg először. A pécsi akció sikerrel jár, és a videó végén Kubaton Gábor büszkén nyilatkozik csapatáról: "Azt gondolom egyébként, hogy lesz alkalmam még ezekkel az emberekkel találkozni." (19:50)

Megszületik a Kubatov-gárda. Nem, kedves olvasó, ők nem azok az aktivisták, akik Pécsett vagy más településeken szórólapoznak, ajánlószelvényeket gyűjtöttek, vagy éppen mostanság a "Nagy Rezsicsökkentés" nevű lufit eregetik szerte az országban. Ők az a csoport, amely telefonhívásra házhoz jön, és "jó úttörő módjára ahol tud, segít". Önhatalmúlag intézkedik tüntető civilekkel szemben, ha úgy hozza a sors - persze csak azért, hogy védje az életüket -, vagy nagy zajjal, sőt akár tetlegességgel is igyekszik elhalgattatni az ellenzéket bárhol az országban. Persze a kormányzat által uralt média ezeket a megmozdulásokat igyekszik spontán tüntetéseknek beállítani, de csak kibújik a szög a zsákból: hol az derül ki, hogy a település polgármestere közmunkásokat vezényelt ki Bajnai Gordon látogatása idejére, hogy ellene tüntessenek, hol az, hogy a "spontán helyi megmozdulás" központilag szervezett, még csak nem is helyben lakók részvételével zajló akció. Ez utóbbinak ékes példája volt a "védett település", Orbánisztán fellegvárának, Felcsútnak "védelme", ahol a településre vezető utat gépjárművel elálló, majd a volt kormányfőt nyomdatechnikával előállított, nem éppen olcsó :-) transzparenssel fogadó kormánypárti szimpatizánsok között ki mást ismerhetünk fel újra, mint Kádár Tibort, az ős-felcsúti vidéki srácot innen a "tizennyolcból".

Kerületünk képviselője annyira odateszi magát a felcsútiak érdekében, hogy személyesen akar átnyújtani egy műanyag háziszárnyast - sokak szerint inkább kacsát, mint libát - Bajnai Gordonnak. (A jelenetet az alábbi videóban 6:25-nél láthatjuk: http://www.atv.hu/videok/video-20130724-mi-tortent-felcsuton) Azon kezdtem el gondolkozni, hogy vajon nem akadt Felcsúton egyetlen tökös gyerek sem, aki nyakon merte volna ragadni azt a műanyag madarat, hogy az ordas ellenzék közé sétáljon vele, vagy Kádár Tibornak volt annyira fontos, hogy a videóban majd őt lássa a Főnök ... de tulajdonképpen mindegy is.

A lényeg az: egyértelművé és bizonyítottá vált, hogy Bajnai Gordon, az Együtt 2014 - Párbeszéd Magyarországért választási szövetség vezetőjének országjárása kapcsán szervezett kormánypárti megmozdulások központilag szervezettek, mögöttük Kubatov Gábor, és az ő jobb keze, Kádár Tibor, kerületünk egyik képviselője áll. A végrehajtást nem, vagy nem teljes mértékben bízzák a helyiekre: a Kubatov-gárda vonul településről településre - helyenként rendőri asszisztencia mellett, mint történt ez legutóbb Felcsúton is. Patyomkin-akciók ezek, melyek túl azon, hogy hamis képet igyekeznek festeni a kormány támogatottságáról, azt az üzenetet közvetítik, amivel amúgy is lépten-nyomon találkozunk hazánkban: aki nem ért egyet velük, az takarodjon, de lagalább is fogja be a száját, vagy "kaphat egy kis sósavat a pofájába"!