Az on-line térben elég komoly indulatokat váltott ki a nap folyamán, hogy híre ment,kerületünk önkormányzatának javaslatára a Havanna lakótelepen található Tersánszky Józsi Jenő sétány a jövőben Somogyi László plébános nevét viselné. A hír így, pusztán a száraz tények közlésével csak egy a sorban azok között, mely a fékevesztett hatalom múltat végképp eltörölni megkísérlő próbálkozásairól informálja az olvasót. Annyi ilyennel kell szembesülnünk, hogy lassan elfáradunk, belefásulunk, s csak legyintünk: mit lehet tenni ... ?!
Én mégis azt kérem, e mellett most ne menjünk el szótlanul! Mégpedig azért ne, mert érdemtelen vádak érhetik lakóhelyünket több szempontból is. Mire gondolok?
Ez az átnevezés - bár elsőre úgy tűnik - reményeim szerint nem illeszthető a sorba. (Lehet, úgy indult, de talán elkerülhetjük ezt a stigmát!) Somogyi László, a sokak által csak Laci bácsiként emlegetett egykori plébános kerületünk első díszpolgára idén lett volna 100 esztendős. Emléke ma is élénken él azok szívében, akik ismerték és szerették, akiket ismert és szeretett. Ezt az emlékezetet őrzi szobra, emléktáblája, a róla elnevezett gondozási központ és alapítvány is - és ezt teszi teljessé annak a sétánynak most tervezett átnevezése Somogyi László sétánnyá, mely plébániája mellett halad el, s ma még Tersánszky Józsi Jenő nevét viseli.
Tersánszky Józsi Jenő kiváló író, s hithű katolikusként megélt életével igazolt igazi humanista volt, aki egyáltalán nem vált méltatlanná arra, hogy nevét közterület viselje, s hogy személyét, munkásságát emlékezetünkben megőrizzük.
Volt rá esély, hogy mégis megtörténik az, aminek nem lenne szabad, hiszen a kerület FIDESZ-KDNP-s vezetése által támogatott eredeti előterjesztés ezt a kérdést nem vizsgálta - törölték volna a táblákról a nevét, s ezzel a dolog "el is van intézve"!
Az, hogy végül nem ez történik, jelentős mértékben a Lehet Más a Politika kerületi szervezetének köszönhető. A május 31-i képviselő-testületi ülésen benyújtott kiegészítő határozati javaslatom - "mentsük, ami menthető" alapon - arra irányult, hogy a kerület vállaljon kötelezettséget Tersánszky Józsi Jenő emlékének méltó módon történő megőrzésére a jövőben is. Indítványomat az előterjesztő befogadta, s a Testület végül megszavazta. Így az a méltányolható igény, hogy a plébánia mellett elhaladó sétány az egykori plébános nevét viselhesse anélkül elégíthető ki, hogy kerületünket az a vád érné, hogy egy zsidó asszonyt nőül vevő, a Tanácsköztársasággal szimpatizáló, a náci Németországot és magyar csatlósait szívből gyűlölő kiváló írót kíván kitörölni az itt élők emlékezetéből.
Ez a vád ugyanis méltatlan lenne az új névadóhoz, Somogyi László plébános úrhoz is, akinek emlékére már azzal is sötét árnyat vetnek a téboly urai, hogy egy napon említik, hogy egyazon ülésen tárgyalják a róla szóló döntést, mint ahol esetleg arról is határoznak, hogy szeretett fővárosunk egy másik közterülete a jövőben Horthy Miklós nevét viselje! Ha Laci bácsi ezt tudná, napi imáját minden bizonnyal így zárná: "Mert még tiétek az ország, a hatalom, s a kétes dicsőség, de nem mindörökké! Ámen!"
S végül emlékeztetőül álljon itt Tersánszky 1944-ben írt végrendelete, amit a hívő keresztény író akkor írt, amikor zsidó származású feleségét a nyilasok el akarták vinni:
"Nincs kizárva, hogy a mai törvénytelen magyar kormány elvetemültségében még a kapcabetyárságot is fölülmúló pribékjei megölnek. Ürügyük van rá. Feleségem, akivel huszonnégy évet töltöttem közös és egymást támogató munkában, a szégyenteljes és törvényellenes magyar kormányrendelet értelmében rosszul, vagyis 1944. márc. 22-ike után keresztelkedett ki róm. kat. vallásúvá zsidóból. Eddig a Horthy-kormány 570 000 sz. alatt kiadott mentesítése védte őt annyira, hogy keserves verítékkel és becsülettel szerzett lakásunkon velem lakhatott. Ez a védelem nov. 15-ével lejárt az újabb rendelet értelmében is, nejemnek tőlem, csillaggal a mellén, a gettóba kell költöznie holnapután estig.
Két szememmel győződtem meg arról a szörnyűségről, hogy zsúfolják össze a Szálasi-kormány hóhérai a külföldi védettségű zsidókat. Hát még a magyar, nem védett árja-párokat hova szándékszanak dugni!
Elhatároztam tiszta ésszel és csorbítatlan akarattal, hogy a tőlem feleségemet elhurcolni akaró közegeknek ellenállok. Ha közülük csak egyet is lelövök, akkor azt a példát adom magyar sorsosaimnak, mit most már egyetlenül erkölcsösnek tartok. Szálasi vérebeinek viszont nem adok alkalmat, hogy lefülelésem alkalmával nejemmel együtt rajtam a szokásos megkínoztatást elkövessék. Elég adag cián van birtokomban, hogy csak hullámon elégíthessék ki beteges vérszomjukat.Hogy miért nem választom a bujkálás ésszerűbb és jelenleg általános módját a törvénytelen és embertelen rémuralom rendelkezéseivel szemben? Első okául jeleztem, hogy elviselhetetlen már nekem az a birka bárgyúság és gyávaság, amellyel magyar sorsosaim a német-bérenc orgyilkosok parancsára mozognak. Tehát, mint az egész világháborút végigküzdött katona, kötelességemnek érzem, hogy az igazi magyarellenség ellen, legalábbis végső soron példaadó gesztussal éljek. Azonfelül a bujdoklás állapotát csak előzetes puhatolózások után is oly undorítónak és megalázónak tapasztaltam, hogy le kell mondanom róla, mint erkölcsi és testi erőmet meghaladó teljesítményről. (...)Jelen sorokkal azonban tiszta tudattal és ép értelemmel másként végrendelkezem hagyatékom felől, mintsem érdemteleneknek jusson. Maradjon hagyatékom a svéd Vöröskeresztre azzal a kikötéssel, hogy jövedelméből mindenha csakis nyomorgó és bárhol élő magyar gyermekeket támogasson, nem véve ki soraikból a magyar zsidókat sem.Ez a végrendelkezésem akkor is teljes érvényű marad, ha netán én és feleségem a mai magyar szörnyűségeket átvészelnénk. Vagyis halálom és feleségem halála után minden vagyonom a svéd Vöröskereszté a fönt kikötött céllal.Szokás ilyen levelet bizonyos ünnepélyes szólamokkal kezdeni és fejezni be. Magam részéről bár életemben nem formaságokkal, hanem Istenben soha meg nem tántorodott hittel maradtam igazi jó keresztény, jelen sorokat mégis átokkal végzem az áldás helyett, éspedig következőképpen.Legyenek átkozottak örökre ennek az árnyékvilágnak urai, az Egyesült Nemzetek, Anglia, Amerika, és a Szovjet, ha valaha is, politikai vagy hasznossági okokból megtántorodnak, vagy kifáradnak ennek a mérhetetlen tömegű gonosztettnek a megtorlásában, amit a német nácik, ezek a dühöngő őrültek és a magyaroknak hozzájuk méltó és rajtuk csüggő, másik végletben, az elme- és akaratgyöngeségben, meg szolgai pribékeskedésben buzgólkodó hitvány töredéke, a magyar nácik elkövettek. Ámen!(1944.) december 4. "
