Egy kis vitába keveredtem a FaceBook oldalamon egy olyan emberrel, akivel jól, és kölcsönös tisztelet megtartása mellett tudok elbeszélgetni (élőben! :-) ) úgy is, hogy közben tudom, nem vallunk azonos politikai nézeteket.
Történt, hogy megosztottam egy képet, ahol a gyulai kormányülésről hazafelé tartó kormánytagok fekete Superbjei húznak el katonás rendben az éhségmenet egyik Budapest felé tartó csoportja mellett.
Azt írtam a kép mellé, hogy "A Kormánytagok találkozása az éhségmenet résztvevőivel", mire azt a csöppet sem hízelgő reakciót kaptam, hogy
"Nagyon populista ..."
Rövid beszélgetésünk ezt követően így folytatódott:
"Elismerem, valóban az ... csak sajnos ettől még nem photoshop."
"Nem, nem photoshop, de rettenetesen hiteltelen a szervező politikai erő miatt. "Éljen az egészséges proletár irigység". Most mások ülnek az autóban. Akik meg gyalogolnak, azokat olyanok szervezik, akik mások mellett mennek el ugyan ilyen autókban..."
Elkezdtem ott válaszolni, de kicsit nagyobb lélegzetű szöveg kerekedett belőle, úgyhogy úgy döntöttem, inkább itt írom ki magamból a véleményem. Íme, ott megkezdett válaszom:
Ennél szerintem jóval árnyaltabb a kép. Mind minden, így ez sem fekete, vagy fehér.
Szóval:
- igen, nyilván a szervezésben elég vaskosan részt vállaló szocialisták között is vannak olyanok, akiket említesz. Ezzel egy percig sem vitatkoznék. De vannak közöttük olyanok is, akik ezt nagyon komolyan veszik. És vannak mások is, akik odamennek. Közvetlen környezetemben, barátaim között is ismerek ilyet, nem a levegőbe beszélek. Utóbbiak valóban segíteni akarnak, és elmennek a hétvégén ezekkel az emberekkel közösen gyalogolni, csak azért, hogy megismerjék, meghallgassák őket, hogy éreztessék velük, hogy nincsenek egyedül a nyomoruságukkal!
- továbbá: szerintem az sem baj, ha valaki megszervezi őket. Mert különben nem tudnák, hogy mit csináljanak. Otthon ülnének, küzdenének az egyre erősödő démonaikkal, a nyomorral, a kilátástalansággal és az ezzel járó megalázottsággal és haszontalanság érzésével. Idővel egyre frusztráltabbak, agresszívabbak lennének, ami végül robbanással fenyegetne. Az éhségmenet egy "szelep". Lassan, fokozatosan, hideg utakon való hosszú gyaloglás során engedi le a feszültséget, miközben - remélem elég hangosan - sípol, szuszog, hátha meghallják az arra illetékesek (már ha a motorzaj nem nyomja el a hangokat - hogy a képnél maradjunk). Jól van ez így! De legalább is jobban, mintha más arra szervezné meg őket, hogy az egykori nyilasokéhoz hasonló egyenruhában masírozzanak végig a cigánysoron, "mer' attól aztán biztos minden nagyon tuti lesz"!
- és végül a hiteltelenségről: persze, lehet vitatni a korábban kormányon levők hitelességét egy ilyen szituációban, de ettől a probléma létezik, a hitelességi kérdés boncolgatása azt nem hogy nem oldja meg, de az állandó hátrafelé nézegetés, múltba merengés - ahogy más sorstragédiánál, úgy itt is - csak a mozgásteret szűkíti, a cselekvést blokkolja. S eközben szem elől tévesztjük "Az Ügy"-et, magát. Az "Ügy" pedig az adott esetben nem egy párt ügye, hanem az, hogy ma ebben az országban hatalmas a nyomor, rettentően kevés a munka, s ha véletlenül akad, legtöbbször azért sem fizetnek rendes bért. S ha vannak olyanok, akik ez ellen szót mernek emelni, akarnak és tudnak is tenni, akkor azok mellé oda kell állni, velük szolidaritást kell vállalni, és segíteni kell nekik, hogy céljukat minél teljesebben elérhessék.
S a konkrét esettől elvonatkoztatva is azon a véleményen vagyok, hogy sokkal hatékonyabb, ha a céljainkra koncentrálunk, mintha folyamatosan a mögöttes folyamatok elemzésébe, patikamérlegen kiegyensúlyozott p.c. vélemények kialakításába öljük az energiáinkat. Arra kell figyelni, hogy az adott kezdeményezés célja jó-e, azt a kezdeményezés elérheti-e! Ha a válasz igen, akkor oda kell mellé állni, és ha tudunk, segítenünk kell ... ha pedig nem tudunk, legalább nem szabad ártanunk.
