Ez egy nem szándékolt bejegyzés. Mondhatni véletlenül született. Ellenben szerintem tanulságos. Tanulságos azért, mert jól mutatja, hogy mennyire nem változott semmi ebben az országban két esztendő alatt.
Történt, hogy a mai közmeghallgatás előtt, a képviselő-testületi ülés után arról elmélkedtünk képviselőtársammal, hogy vajon a járási rendszerről szóló tájékoztató mennyire fogja megmozgatni az emberek fantáziáját, sokan jönnek-e el vajon az este 7 órakor kezdődő eseményre? És ha sokan jönnek el, vajon lesznek-e a meghirdetett tematikától eltérő kérdéseik? Mik most a legfontosabb problémák a kerületben? .... És vajon Polgármester Úr mennyire lesz rigorózus, mennyire köti majd magát az előre meghirdetett napi- és időrendhez, vagyis lesz-e egyáltalán lehetőség eltérni attól? Amikor idáig jutottunk, eszembe jutott, hogy két éve is mintha tematikus lett volna a Közmeghallgatás, de a témájára nem emlékeztem azonnal, ezért visszakerestem akkori bejegyzésemet. Bár ne tettem volna! Az alábbi bekezdéssel zártam akkor:
"És végül szomorú azért, mert a hallgatóság átlagéletkora 60 év fölött volt. Nem az a baj, hogy nyugdíjasok jönnek el! Az a baj, hogy mások, más korosztályok nem. Pedig problémáik nekik is vannak, ez egészen biztos. Mégsincsenek itt - tisztelet az egy-két kivételnek. Ők nem bíznak ebben az intézményben? Nem hiszik, hogy érdemes rászánni egy estét?
Aztán végül mégis örül a szívem, mert arra gondolok, talán a fiatalok itt voltak. És akkor nem baj! Akkor minden rendben."
... és kénytelen voltam megállapítani, hogy két év alatt nem változott szinte semmi. Ugyanazok ülnek itt, mint akkor, és - bár most más okból, de - ugyanazt teszik ugyanazok, akik sem akkor, sem most nincsenek itt. Megállt az idő ...
