Tegnap Fellegi Tamás fejlesztési miniszter bejelentette, hogy a Magyar Állam kivásárolta a Szurgutnyeftyegáz tulajdonrészét. Ezt az akciót az elmúlt évek egyik legfontosabb gazdaságtörténeti jelentőségű eseményeként aposztrofálta. Elmondta azt is, hogy a vásárlásra költött mintegy 500 Mrd forintnak megfelelő € az IMF hitel eddig fel nem használt részéből származik. Bár a döntés hátteréről értelemszerűen nem sokat tudunk, sokan érezték szükségét annak, hogy szinte azonnal valamilyen formában és irányban véleményt alkossanak a kérdésben. A Jobbik természetesen támogatta, a szocialisták "fődemagógja" vállalt szerepéhez méltó módon azonnal a gazdasági bűncselekménnyel azonos szinten említette a kormány döntését. Az LMP álláspontját először Jávor Benedek ismertette, és talán nem véletlenül ez áll hozzám a legközelebb. Az imént olvastam Véleményvezér posztját a kérdésben, és ez ragadtatott arra, hogy leírjam az én véleményemet is.
Van ugyanis abban igazság, amit leír, de szerintem ilyen korán örömtáncot lejteni a hír hallatán elhamarkodott dolog. Az eszközök birtoklása - úgy általában - nem jelent garanciát arra, hogy azokat a legmegfelelőbben fogjuk felhasználni. A MOL elég jól állta a sarat eddig is a Szurgut befolyásszerzésre irányuló törekvéseivel szemben - hála a vállalat saját szabályainak, illetve a hazai és EU-s jogszabályoknak. A most elköltött pénz ahhoz továbbra sem elég, hogy meghatározó többségi tulajdonra tegyen szert a Magyar Állam, viszont tovább növeli az államadósságot, ráadásul abból a forrásból, ami az elmúlt évek kommunikációjában nagyjából a patás ördöggel esett egy kalap alá. Nyilván megnyíltak új lehetőségek, amiket tovább fog bővíteni az elsíbolt magánnyugdíj-pénztári vagyonból átkerülő MOL-hányad is, de például ennek az összegnek töredékéért zajlik késhegyre menő vita nap-mint nap az utcákon, tereken, és néha még a tárgyalóasztalok mellett is. Nem szeretnék és is a demagógia bűnébe esni, nem gondolom, hogy IMF hitelből kellene bért, vagy akár nyugdíjat fizetni, de ha azért csökkennek személyi juttatások, mert a magyar államadósság már-már vállalhatatlanul magas szinten van, és ezért megszorításokra van szükség, talán nem a legfontosabb dolog újabb 500 Mrd.-ot tulajdon- és befolyás-szerzésre fordítani. A megszorításokhoz szükséges források jelentős részét ráadásul visszamenőleges hatályú jogalkotással, szerzett jogok csorbításával vonja el a kormány, ami a most bejelentett lépést - még ha gazdaságilag netán indokolható is - etikailag mindenképpen kérdésessé teszi.
A másik nagy gondom, hogy "az elmúlt évek egyik legfontosabb gazdaságtörténeti jelentőségű eseménye" nem egy gazdaságélénkítő, paradigma-váltó akció - holott az összeg arra már azért alkalmassá tenné -, hanem egy tisztázatlan hátterű részvénytranzakció. És bár a MOL jövedelmet termel, tehát folyamatos bevételt is jelent a költségvetés számára az elkövetkező években a magas tulajdoni hányad, és persze fontos a befolyás is, szerintem egy kormánynak azon kellene fáradoznia, hogy olyan gazdasági környezetet teremtsen, amelyben minden tulajdonos megtalálja számításait, szeret benne létezni, gazdálkodni, nyereségesen tud működni, ezáltal pedig tetemes adó befizetésével tud hozzájárulni közös terheink viseléséhez. A MOL Közép-európai léptékben jelentős vállalat, több környező országban van jelen. Magasabb tulajdoni hányadának állam általi megszerzése gazdasági szemszögből számomra azt is jelenti, hogy az állam inkább a vállalat nyereségéből kíván részesedéshez jutni, mintsem az itthon megfizetett adókból származó bevételekből. A lépésből azt olvasom ki, hogy a rendelkezésre álló tetemes összeg elköltésére nyilvánvalóan nem volt jobb ötlete, jövedelmezőbb megoldása a Magyar Kormánynak - ami azért szerintem több, mint sajnálatos. LMP-s képviselő vagyok, a zöld gazdaság-élénkítés pártján állok. A gáz- és olajipari cég tulajdonrészének mostani megvásárlására fordított összeg hatalmas lökést adhatna a magyar energia-gazdaság átstrukturálására, diverzifikálására, vagy a zöld gazdaság más területeinek fejlesztésére. (Csak egy példa a sok közül az ausztriai "épületkorszerűsítési utalvány" intézménye, mely értelemszerűen energia-megtakarítást eredményező hatásán túl a hazai építőipar kátyúba ragadt szekerének kimozdítását, a foglalkoztatási helyzet javulását is eredményez(het)né!)
Vannak még kérdéseim, melyre az elkövetkező időszak történései válaszokkal szolgálnak majd. Egy ilyen szerződésnél rengeteg háttér-megállapodás születhet, amelyekbe nem látunk bele, ugyanakkor hatásuk bennünket is érint:
- Közeleg a Paksi Atomerőmű élettartam-hosszabbítása, ami - az alkalmazott orosz technika függvényében - védhető módon orosz cégek bevonásával történhet. Kérdés, lesz-e érdemi verseny, melynek eredményeképp más szállítók is szóhoz juthatnak, és esetleg korszerűbb, biztonságosabb technológiát alkalmaznának, mint az oroszok által kínált megoldás? (Hangsúlyozom: nem értek hozzá, és lehet, hogy amúgy is a legkorszerűbb, legbiztonságosabb és leggazdaságosabb megoldással az oroszok szolgálnának, csak valahogy motoszkál a kisördög.)
- A Kormány terveiben Paks bővítése, újabb blokkok építése is szerepel. Az atomerőművi blokkok egymástól műszakilag függetleníthető létesítmények, melyek a magas biztonsági költségek, a hozzáértő személyzet és az alkalmas környezeti feltételek okán, költség és erőforrás-optimalizáció miatt kerülnek csak egymás mellé. E kérdésben - túl azon, hogy eleve ellenzem a bővítést, mint döntést -, már sokkal fontosabb, hogy az elérhető legbiztonságosabb és legkorszerűbb technológia kerüljön alkalmazásra. Érdeklődéssel várom, a tegnapi történések nyomán mely országból származó céggel szerződik majd a Magyar Kormány a projekt megvalósítására?
- Milyen reakciókat vált ki Oroszországban, az orosz olaj- és gázipari körökben a döntés? Eddig bármely, a MOL-t hátrányosan érintő orosz döntés mintegy 1/5-öd részben hátrányosan érintett egy tisztáz(hat)atlan hátterű orosz céget is. Ha a tegnap bejelentett tranzakció hatályba lép, többé ez már nincs így. Nőtt-e vajon az energiabiztonságunk?
- Lesznek-e változások a horvát kormány hozzáállásában az INA többségi részvényhányadának MOL általi megszerezhetősége tekintetében, miközben még Magyarország látja el az EU soros elnöki posztját, és egyik legfőbb törekvésének tekinti, hogy lezárja a csatlakozási tárgyalásokat Horvátországgal?
- Milyen reakciókat vált ki más környező országokban a magyar állami befolyás növekedése a MOL-ban? Külön érdekes lesz figyelni a szlovákok reakcióját, de az OMV korábbi hasonló törekvéseinek tükrében az ausztriai megszólalások is tanulságosak lehetnek.
- Fellegi és mások kommunikációja alapján a részvényhányad egy később meghatározásra kerülő (ezen amúgy hadd kacagjak egy keveset!) társaság portfóliójába kerül. Kérdés, hogy milyen rálátása lesz a Magyar Országgyűlésnek erre a tulajdonrészre? Kivonják-e a parlamenti kontroll alól, mint ahogy azt számos más esetben teszik - pl. a Magyar Fejlesztési Bankon keresztül lebonyolított tranzakciók során?
- És végül: használja-e majd a Magyar Kormány ezt a tulajdonrészt a gazdasági folyamatok befolyásolására - nyilván igen! -, és milyen módon? Vajon úgy, mint ahogy tette azt az előző Orbán-kormány a gázárak mesterségesen alacsonyan-tartásával? Emlékezzünk: az alacsony gázárak anno tematizáltak egy komplett választási kampányt ("Nem lesz gázáremelés!"), majd a gazdasági folyamatok éveken keresztül elkövetett nyilvánvaló megerőszakolásának új , Medgyessy-, majd Gyurcsány-kormány általi kompenzálása további hosszú éveken keresztül biztosított muníciót azok támadásához a FIDESZ számára.
Sok a kérdés, és a válasz egyelőre csak az új irány, a "Nagy Nemzeti Gazdasági Szabadságharc" egy csatájának győzelmi értesítője. Ha győzelem ez egyáltalán!?
